Tetőfedés cserepeslemezzel Érd

Tetőfedés cserepeslemezzel Érd Mezőszilas

Tetőfedés cserepeslemezzel Mezőszilas

Egyre többen választják felújítás Érd, illetve új tetőfedés Érd a cserepeslemezzel történő megoldást. Nem véletlen, hiszen egy tartós, esztétikus és pénztárcabarát tetőfedés Érd alternatíva, amely ráadásul gyorsan kivitelezhető.

A cserepeslemez tetőfedés Érd tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.

Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedés cserepeslemez Érd kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.

Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető Érd tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.

A cserepeslemez Érd fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.

A tetőfedés cserepeslemez Érd ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palatető felújítás Érd is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.

Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága”, valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható.

Forduljon hozzánk bizalommal! Szakértő Csapatunkkal nagy múltú szakmai tapasztalattal precízen, a határidőket pontosan betartva, garanciálisan végezzük el tetője felújítását!

További szolgáltatásunk:
Palatető felújítás Érd , Cserepes és lemezes tetőfedés Érd , Palatetők felújítása Érd , Cserepeslemez tetőfedés Érd, tetőfelújítás Érd, tetőjavítás Érd , Tetőfelújítás cserepeslemezzel Érd , Tetőfedés kerámia cseréppel Érd , Hullámpala tető felújítás Érd , Ereszcsatorna szerelés javítás Érd , Régi tető felújítása Érd

Cégünk 20 éve foglalkozik tetőfedéssel és bádogos munkákkal, fő profilunk a családi házak tetőfedése és tetőfelújítása, de bármely területen kiválóan helytállunk.
Projektjeinknél mindig törekszünk kimagasló minőségű végeredményt nyújtani megrendelőink számára. Megbízható tetőfedő-bádogos csapatunk garanciát vállal minden általunk végzett munkára.
Tetőfedés cserepeslemezzel, állókorcolt lemezzel, kerámia cseréppel.
Ácsmunkák, tetőszerkezetek, kerti építmények és teraszok készítése.
Tetőjavítás, tető felújítás, palatető felújítás, beázások megszüntetése, kisebb javítások akár azonnal is.
Bádogos munkák elvégzése, lemezfedések, vápák, hajlatbádogok, párkányok, oromszegélyek készítése és javítása.

+36205302443